A dió vagy diófa (Juglans) a diófélék vagy diófafélék (Juglandaceae)családjába tartozó nemzetség. Közepes, vagy nagy termetű (10–40 m magas)lombhullató fák, 20–90 cm-es, 5-25 levélkéből összetett leveleik páratlanul szárnyaltak, termésük diótermés (csonthéjashoz hasonló, zárt kupacsú makk).

A nemzetség 21 faja az Óvilágban Délkelet-Európától Japánig, az ÚjvilágbanDélkelet-Kanadától nyugatra Kaliforniáig, délre Argentínáig előfordul. A génusz neve, Juglans a Jovis glans, azaz „Jupiter makkja” kifejezésből ered – átvitt értelemben, istennek való termés.

A Kárpát-medencében két fajukkal találkozhatunk gyakrabban, az egyik az ehető diót termő közönséges dió (J. regia), a másik az Észak-Amerikábólszármazó, Európában parkokban díszfaként ültetett, illetve néhol erdőgazdasági jelentőségű fekete dió (J. nigra).

A datolyaszilva (Diospyros kaki) (más néven sharonfruit, hurma, kákó, persimon, kakiszilva) az ébenfafélék (Ebenaceae) családjába tartozó ősi kultúrnövényfaj.

Délkelet-Ázsia, Kína és India ősi kultúrnövénye. Távol-Kelet kertjeitőlAmerikáig mindenütt megtalálható a szubtrópusi és a szubmediterránklímában.

A csonthéjas termések vagy csonthéjasok a növényi termések egy jellegzetes típusa. Egy vagy két termőlevélből, felső vagy középső állásúmagházból fejlődő húsos termések. Az általános csonthéjas terméstípus külső része (exocarpium) bőrnemű és színes, középső része (mezocarpium) húsos, éretten édes, míg belső része (endocarpium) megvastagodott, az ún.„csonthéj”. Ettől az általános típustól eltérő csonthéjas termése van a kókuszdiónak, melynek középső része nem húsos, hanem rostos. Ez teszi alkalmassá a vízen való terjedésre.

Számos fajtájukat gyümölcsként fogyasztjuk vagy olajos magvukat hasznosítjuk.

A csirimojó, cserimoja, krémalma, fahéjalma vagy kirimojaannóna^[1](Annona cherimola) a liliomfa-virágúak rendjébe tartozó, ízletes gyümölcsű fa.

A csipkebogyó a vadrózsa (Rosa canina) és a japán rózsa (Rosa rugosa)gyógyhatású áltermése, népies nevei: csipke, csitkenye, hecsedli, hecserli,hecse(m)pecs, seggvakaró^[1], bicske.

A csillaggyümölcs vagy karambola (Averrhoa carambola) a madársóska-virágúak (Oxalidales) rendjébe és a madársóskafélék (Oxalidaceae)családjába tartozó faj.

A citrom, más néven közönséges citrom, valódi citrom vagy európai citrom^[1] (Citrus × limon) a citrusformák (Citroideae) alcsaládjába tartozóCitrus nemzetség egyik növényfaja. Termése, melyet szintén citromnak hívnak, déligyümölcs és egyben fűszer is.

A bortermő szőlő (Vitis vinifera) a szőlőfélék (Vitaceae) családjánaklegnevezetesebb, gazdaságilag legjelentősebb faja — mint neve is mutatja, a legfontosabb bortermő szőlő.

A birs (birsalma vagy birskörte) (Cydonia oblonga) a rózsafélék (Rosaceae)családjába, a Maloideae alcsaládba tartozó Cydonia nemzetség egyetlen növényfaja, melyet illatos gyümölcséért termesztenek. A meleg mérsékelt éghajlatú Délnyugat-Ázsia kaukázusi területein őshonos. A magyar „birs” szó („vastag héjú almaszerű növények neve”) ismeretlen eredetű; legkorábbi alakjai bis, biss voltak, mely utóbbiban állt elő az ss > rs elhasonulás.^[1]

Egyes lepkefajok tápláléknövénye, ezek közé tartozik az aranyfarú lepke(Euproctis chrysorrhoea), a Bucculatrix bechsteinella, Bucculatrix pomifoliella,Coleophora cerasivorella, Coleophora malivorella, Pasiphila rectangulata és akis téli araszoló (Operophtera brumata).

Korábban négy másik fajt is a nemzetségbe soroltak. Ezek közül a kínai birs vagy álbirs külön nemzetségbe került Pseudocydonia sinensis néven, a másik három kelet-ázsiai faj pedig a Chaenomeles nemzetségbe.

A bérci ribiszke (Ribes petraeum) a ribiszkefélék családjához tartozó, Közép-Európában és a Pireneusokban elterjedt alpesi növény. Magyarországon az 50-es években észlelték a Bükk-vidéken, de azóta eltűnt.