A szőlőnövény részei (gyökérzet, tőke, vessző)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szőlő gyökérzete mélyen hatol a talajba, ezért a tartós szárazságot is jól tűri. A gyökérzet nagy része általában a forgatás mélységében helyezkedik el, de egyes gyökérrészek sokkal mélyebbre jutnak a talajszerkezet függvényében. Magas talajvízszintű (alföldi) szőlőkben, gyakran csak 1-2 méterre lévő talajvízszintig, kötött talajon, vagy mélyrétegű homoktalajon – ha kőpad nem akadályozza – 12-13 méterig is lehatol. Oldalirányú gyökerek 6-8 méter távolságig is terjedhetnek.^[1]

A talajból kiemelkedő vaskos, fás szárrész a szőlőtőke. A tőkéből hajtanak ki avesszők, melyeken levél, kacs, virágzat, majd termés fejlődik.

Minden szőlőfürtön több szőlőszem található. Mindegyik szem egy-egy apró, zöld színű, illatos virág termőjéből fejlődik ki. A szőlőszem vékony, bőrszerű héján belül lédús gyümölcshús van. Ebben ülnek a magvak. Az ilyen termés abogyótermés.

A friss szőlőt gyümölcsként fogyasztjuk. Erre a legalkalmasabbak a szép, nagy szemű, ropogós húsú csemegeszőlők. Fürtjei jól bírják a szállítást és a tárolást. Ezzel szemben a borszőlők vékony héjúak, lédúsak és sok cukrot tartalmaznak.

Hazai bor- és csemegeszőlő fajtáinknak egyik őse a ligeti szőlő, mely főkéntDélkelet-Európából származik.

Származása, elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megkövesült magok tanúságai szerint a nemzetség ősi fajai a pliocénidőszakban legalábbis az északi flórabirodalom a (meleg) mérsékelt égövbenmindenfelé nőttek. Termőterületük a jégkorszakban drasztikusan összezsugorodott, a Mediterráneumban és attól északra csak elszigetelt menedékekben élhettek túl. A holocén időszakban a refúgiumokban egymástól genetikailag eltávolodott szőlőfajok ismét terjeszkedni kezdtek. A nemzetség eközben holarktikus maradt: a mintegy hatvan faj többsége Kelet-Ázsiában, illetve Észak-Amerikában él.

A legnagyobb karriert az apró szemű, savanyú bogyójú ligeti szőlő (Vitis silvertis) futotta be. Ezt időszámításunk előtt 4000–5000 évvel vonták termelésbe a Kaukázuson túl, a mai Irán, Örményország, Azerbajdzsán vidékén. Ebből fejlődött ki 2–3000 év termesztés eredményeként a kerti, vagy más néven bortermő szőlő (Vitis vinifera, vagy szinonim neve Vitis sativa).

A holocén időszak elején a Kárpát-medencében is megtelepedett több szőlőfaj, egyebek között a ligeti szőlő is; ezt mára az Észak-Amerikából behozott, majd kivadult parti szőlő sok helyütt kiszorította.

A nemzetség fajainak további besorolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Muscadiana alnemzetség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az alnemzetség három faja az USA déli tájain él. Termesztési jelentősége csak a V. rotundifoliának van, termését frissen fogyasztják és bort is készítenek belőle. Az alnemzetség tagjai nem olthatók az Euvitisekkel, és keresztezésük is csak bizonyos feltételek között sikeres.

• Vitis munsoniana – musztángszőlő (p.p.)^[2]
• Vitis popenoii
• Vitis rotundifolia – kereklevelű szőlő^[2]

Euvitis alnemzetség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Észak-amerikai fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fajcsoport tagjai gyengébb minőségű termést adnak mint európai fajtársaik, azonban ellenállnak az amerikai eredetű szőlőbetegségeknek, a filoxérának, a peronoszpórának és a lisztharmatnak. A filoxéra jellemző kártétele miatt a szőlőtermesztésben elsősorban alanyfajtaként használatosak. Az ún. direkt termő szőlőfajták valamely szülője az észak-amerikai fajtacsoport tagja, boruk azonban magas metil-alkohol-tartalma miatt nem egészséges.

• Mérsékelt égöv alatti fajok
  • keleti csoport
    • Vitis aestivalis – nyári szőlő^[2]
    • Vitis bicolor
    • Vitis labrusca – rókaszőlő^[2]
    • Vitis lincecumii
  • középső csoport
    • Vitis berlandieri – téli szőlő^[2]
    • Vitis candicans (syn.: Vitis mustangensis) – musztángszőlő (p.p.)^[2]
    • Vitis cinerea – szürke szőlő^[2]
    • Vitis cordifolia
    • Vitis monticola – hegyi szőlő^[2]
    • Vitis riparia (syn.: Vitis vulpina) – parti szőlő (illatos szőlő, ripária)^[2]
    • Vitis rubra
    • Vitis rupestris – sziklai szőlő (bokros szőlő, homoki szőlő)^[2]
  • nyugati csoport
    • Vitis arizonica
    • Vitis californica – kaliforniai szőlő^[2]
• Trópusokon élő fajok
  • • Vitis bourgeana
    • Vitis caribaea
    • Vitis coriaceae

Kelet-ázsiai fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érzékenyek az amerikai szőlőbetegségekre.

• hidegtűrő fajok
  • Vitis amurensis – amuri szőlő^[2]
  • Vitis coignetiae – rozsdásszőrű szőlő (díszszőlő)^[2]
  • Vitis thunbergii
• egyéb fajok
  • Vitis davidii (syn.: Vitis armata) – tüskés szőlő^[2]
  • Vitis flexuosa – bozontos szőlő^[2]
  • Vitis hexamera
  • Vitis piasezkii
  • Vitis retordii
  • Vitis romanetii
• trópusokon is élő fajok
  • Vitis blancoii
  • Vitis lanata

Földközi-tenger melléki (európai) fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szőlőtermesztés és bortermelés számára legfontosabb fajok, alfajok és változatok tartoznak ide.

• Vitis vinifera (syn.: Vitis vinifera subsp. sativa) – bortermő szőlő (szőlő, kerti szőlő, európai szőlő)^[2]
  • Vitis vinifera var. antiquorum (syn.: Vitis antiquorum) – makkszőlő^[2]
  • Vitis vinifera cv. Apiifolia (syn.: Vitis laciniosa) – díszeslevelű szőlő^[2]
  • Vitis vinifera var. pontica (syn.: Vitis mediterranea, Vitis pontica) – csókaszőlő (cigányszőlő)^[2]
  • Vitis vinifera subsp. sylvestris (syn.: Vitis silvestris, Vitis sylvestris) – ligeti szőlő (erdei szőlő)^[2]

A szerkesztők által eddig be nem sorolt további fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vitis acerifolia Vitis x bourquina Vitis byzantina var. laciniosa – petrezselyemszőlő[2] Vitis x champinii Vitis x doaniana Vitis girdiana

Vitis x labruscana Vitis x novae-angliae Vitis palmata – macskaszőlő[2] Vitis shuttleworthii Vitis tiliifolia

Termésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Minden szőlő gyümölcsei 6-300 szemből álló fürtökben rendeződnek el. A szemek színe igen változatos, egy faj alfajainál akár eltérő is lehet. Jellemző szín a fekete, a kék, az arany, a zöld, a lila, a piros, a rózsaszín, a barna, a barackszín és a fehér.

Felhasználásuk sokrétű: készülhet belőlük lekvár, gyümölcslé, bor vagyszőlőmagolaj.

Terméstípusa: bogyótermés.