Megjelenése

 

Bérci ribiszke egy 18. századi német botanikakönyvben

A bérci ribiszke 1-3 méter magas, sűrűn elágazó, felálló szárú bokor. Fiatal hajtásai kissé szőrösek, később teljesen kopaszok. Hosszú nyelű levelei szórt állásúak, három- vagy ötkaréjúak, a karéjok hegyesek, szélük szabálytalanul, erősen fogazott. Körülbelül 7-10 cm hosszúak és ugyanilyen szélesek. A levélfonák szőrös. Ősszel sárgászöldre színeződik.

Május-júniusban virágzik. Virágzata a levélhónaljból eredő, szőrös tengelyű, bókoló, sokvirágú fürt. A virág csészéje harang formájú, öt sziromból áll. Szirmai aprók, pirosaszöld, ritkábban sárgászöld színűek. Virágai porzót és bibét is tartalmaznak, rovarok porozzák be őket.

Termése borsó nagyságú álbogyó, amely kezdetben zöld, majd élénkpirosra vagy feketésvörösre érik. Íze éretten is savanyú, fanyar. A termésben találhatóak 1,5-2,5 mm-es fekete magjai.

Hasonló faj a fekete ribiszke (Ribes nigrum), melynek termései fekete színűek, levelei pedig átható szagúak, mirigyesen pontozottak. A vörös ribiszke (Ribes rubrum) levelei kisebbek, karéjaik zömökebbek, csúcsuk tompa; virága zöld.

Elterjedése és élőhelye

Közép-Európában (az Alpokban, Vogézekben, Szudétákban), a Pireneusokban és Nyugat-Ázsiában honos. Magashegyi-szubalpin faj, bükkösökben, vegyes erdőkben, fenyvesekben él 800-2500 méteres magasságban. A humuszban gazdag, savanyú, nedves talajt kedveli.

Magyarországon 1956-ban találtak egy példányt a Bükk hegységben Jávorkút mellett, amely később eltűnt és azóta az ország területéről nem ismert.

Jelentősége

Bogyója savanyúsága miatt nyersen nem ajánlott fogyasztásra, de lekvár vagy befőtt formájában ehető. Hátránya, hogy a bogyók nagy részét a magok teszik ki.

Magyarországon védett, eszmei értéke 10 000 Ft.